Egy buszvezető, aki kivárta, hogy leszállok a buszról, majd kissé tanácstalanul visszaszállok, ezután megint leugrom, mert hátha abban a megállóban kell átszállnom, ahol épp voltunk, végül, mikor rájöttem, hogy nem, gyorsan visszaugrom, szóval ez a buszvezető kinyújtotta jobbját és az egyik ujjával meg is hosszabbította gesztusát, így fejezve ki jövőbeni céljaimra szánt javaslatát. Ennyire konkrét irányadást nehezen fogadok el, mindenesetre elmorzsoltam magamban egy bazmeged, ami, később rájöttem, valójában a köszönetnyilvánítás kialakult helyzethez adaptált formája volt.

Ha már így szóba került a buszozás, üzenem annak a lánynak, aki egyszer mellém ült a 7-esen, és a Hajónaplója kapcsán szóba elegyedtünk, legyen oly jó, szálljon vissza az Astoriánál, elújságolnám, a Dogville bizony anélkül is tetszett, hogy az eredetit ismerném.

Régen lejárt parmezánt szórtam a tojásos nokedlira, pocsék volt. Ma már csak villamossal utazom, más ez a nap.